|
Nyílt levelet írt az MDF szóvivője a titkos közbeszerzések ügyében a Nemzetbiztonsági bizottságnak
Független Hírügynökség
2010 február 08, hétfő
Az MDF arra kíváncsi, miért nem nyilvános az, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hány döntést hozott eddig titkos közbeszerzésekről és azok milyen nagyságrendűek voltak.
|
|
Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt szóvivője nyílt levelet írt hétfőn a testület tagjainak a gépjárművek eredetiség-vizsgálata illetve a rendszer módosítása kapcsán.
Korábbi sajtóhírek szerint majdnem 5 milliárd forintba kerül a járművek új eredetvizsgálati rendszere. A központi informatikai rendszer módosítását az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. végezheti el a Közbeszerzési Értesítőben közzétett tájékoztatás szerint. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban döntött a megbízásról: az Eclipse Zrt.-nek kizárólagos jogai vannak ugyanis a rendszerben, így azt más nem módosíthatja.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közzétette az Eclipse Zrt-vel december 31-én, titkosított eljárás keretében megkötött közbeszerzési megbízás vállalkozói szerződését. Abból azonban semmi érdemi információ nem derült ki arról, miért kellett újabb 5 milliárd forintot elkölteni egy teljesen értelmetlen rendszer kifejlesztésére és üzemeletetésére - írja hétfőn nyílt levelében az MDF szóvivője.
Kerék-Bárczy Szabolcs a Figyelő című lap cikkére hivatkozva azt is írta: a vonatkozó kormányrendelet alapján több tízmilliárd adóforintot mindenfajta civil kontroll nélkül, sokszor teljesen indokolatlanul költenek el az állami hivatalok, nemzetbiztonsági okok miatt. Szerinte a Nemzetbiztonsági bizottság vélhetően számos informatikai fejlesztést is titkossá nyilvánított, így az Eclipse Zrt. 20 milliárd forintra tehető megbízásainak többségét is.
A szóvivő a bizottság tagjaitól azt is szeretné megtudni, miért nem tettek semmit a titkosított közbeszerzési gyakorlat ellen, amelyet ők maguk is kritizáltak már.
|
|
|