|
A Republikon Intézet "Kire szavazzanak a liberálisok?" című vitán Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje és Schiffer András az LMP listavezetője vett részt.
A demokráciát, a modernizációt, a társadalmi különbségek csökkentését és a polgárok felnőttként kezelését nevezte a liberális szavazók legfőbb elvárásainak kedden az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó szerint sebezhetővé vált az elmúlt években a magyar demokrácia, de nem a kormány túlhatalma, hanem az erőszak és a radikalizmus előretörése miatt. A kormánypárti politikus szerint 2006-ban valamennyi párt "túlvállalta" magát, ám egyedül az MSZP "volt hajlandó megfizetni" a válságkezelésből adódó népszerűségvesztést, míg a többi párt nem támogatta a szükséges lépéseket. Lendvai Ildikó emlékeztetett rá, hogy miközben Bokros Lajos egyetértett a 13. havi nyugdíj eltörlésével, addig az MDF parlamenti képviselői nem szavazták meg a nyugdíjcsomagot.
A nemzeti liberalizmus hívei mára a Fidesz támogatóivá váltak - mondta Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint is sérült a magyar demokrácia az elmúlt 4 évben, ám szerinte ez a magyar liberalizmus kudarca is. Az ellenzéki politikus hozzátette: a szocialisták nem önszántukból mondtak le a népszerűségről, hanem elvesztették azt a rossz kormányzásnak és a korrupt politikusoknak köszönhetően. Navracsics Tibor cáfolta, hogy pártjának tekintélyuralmi törekvései lennének. A politikus szerint nem szabad megkérdőjelezni egymás demokrácia iránti elkötelezettségét. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: össze kell hasonlítani, hogy a pártok miket ígértek az elmúlt két évtizedben és azokból - kormányra kerülve - miket valósítottak meg.
Az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint a szabadelvű szavazóknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy a kormányzat ne olyan gazdaságpolitikát folytasson, ami kárt okoz az országnak. Bokros Lajos óriási ellentmondást lát a Fidesz választási programjában, amely bírálja a kormány eladósodáshoz vezető politikáját, miközben a 13. havi nyugdíj elvételét kéri számon. Az MDF a munkahelyteremtést tartja programja legfontosabb elemének, ám ezeket nem az államnak kell létrehoznia. Bokros Lajos megtisztulásnak nevezte, hogy 1990 óta másfél millió munkahely szűnt meg, ám hiányolta az új munkalehetőségeket. Az MDF kormányfőjelöltje állam- és államháztartási reformot is sürgetett.
Az emberi méltóság védelmét és a liberális jogállamot nevezte a szabadelvű választók legfőbb értékmérőjének az LMP listavezetője. Schiffer András szerint legalább félmilliónyi választópolgár vall liberális nézeteket. Ők azok, akik ellen tudnak állni a demagóg kísértéseknek - tette hozzá. Az LMP listavezetője a politikai korrupció elleni fellépést és az átlátható államot nevezte programja legfontosabb részének. A párt parlamentbe jutása esetén kezdeményezni fogja, hogy mihamarabb rendezzék a párt- és kampányfinanszírozást. Schiffer András "zöldfordulatot" sürgetett. Emlékeztetett rá, hogy az energiaimport az ország GDP-jének 10 százalékát teszi ki, így az energiahatékonyságnak nagyobb szerepet kell kapnia a jövőben. Az LMP listavezetője szerint félő, hogy a Fidesz tekintélyelvű kormányzásra készül.
|